fbpx Skip to content

Itt a nagy ébredés ideje

Bár az ellendrukkerek, az alvajárók, az álhír- és a rémhírgyárosok igyekeznek fenntartani a félelmünket, ma már ez sem működik. A félelem ugyanis a fejekben születik, kinek-kinek a saját elméjében, és csak mi magunk tudunk változtatni a helyzeten. Ez az egyik, de nem az egyetlen fontos tanítása a Földön kialakult helyzetnek.

A világvége abban az értelemben persze éppen zajlik, hogy vége az egymás elleni gyűlölködésnek, a politikai és vallási szélsőségeknek, az anyagi javak habzsolásának, az Anyaföld javaival való visszaélésnek. Jó, hogy vége van. Mindannyian érezzük, hogy az eddig élt világ tarthatatlan. Mindenki úgy reagál erre a folyamatra, ahogy arra képes. Vannak, akik magukba szállnak, belső munkát végeznek, és vannak, akik kivetítik a félelmeiket, hárítanak, igyekeznek külső körülményekre, emberekre, helyzetekre tolni a felelősséget. Erre sajnos nincsen mód. A változást ugyanis csak belül kezdhetjük meg, a kedvünkért sem a másik ember, sem a helyzet, sem a rendszer nem változik meg. Mindannyiunké a felelősség, mindenkié 100%, egy fikarcnyival sem kevesebb.

A megváltás nem egy szérumban van. Nem egy új találmányban, nem egy új felfedezésben. A felfedezés régi. Csak nem veszünk róla tudomást. Most a félelmek szembesítenek vele, mert ez a legérzékenyebb pontja az egész emberiségnek.

Micsoda lehetőség az újjászületésre! A "józan ész" belátásával, kapjuk a segítséget a belső munkához. Lehet halkabbra fogni a hangunkat, az igazságosztást másokra hagyni, lehet meditálni vagy imádkozni, lehet több időt fordítani a szeretteinkre, a személyes találkozás, az ölelkezés helyett kihasználni a kínálkozó számos más lehetőséget. Lehet észszerűbben élni, az anyagi világot a maga helyére tenni, a munka helyett küldetést találni, és tenni, tenni, tenni a jót.

El kell csendesednünk. Ez önmagában áldás. Láthatjuk, hogy a széthúzás, a tagadás, a huhogás, a jobbra-balra húzás nem old meg semmit. Ha kimész az utcára, a turisták által máskor zsúfolt helyekre, a Duna partjára - mintha vasárnap lenne. Abból is a békés, böjti, visszafogott fajta. Mintha az egész falu a templomban lenne…

Most aztán tényleg van miért hálát adni! Lehetne sötét, fagyos tél – de nekünk itt most megadatik, hogy nyáriasan meleg van, csodálhatjuk a természetet színeit, gyönyörködhetünk a soha nem látott üzeneteket hordozó felhők formáiban. Láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, vigyáznak ránk, Hagyjuk a háborgást, a negatív és lázító véleményeket, megjegyzéseket!

Nem szükséges most, hogy véleményezzük a helyzetet. Nem szükséges, hogy mi magunk próbáljuk megállítani a vihart. Az szükséges, hogy mi békére és nyugalomra találjunk, megtegyünk minden lehetőt a saját helyünkön, a saját lehetőségeinken belül, a vihar pedig előbb-utóbb elvonul. A helyén mit fogunk találni? Nincs más esély, mint szeretetet, békét, összefogást vetni, jó mélyen, odabent, azért, hogy a vihar után legyen mit aratni.

Nincs itt a világvége. Éppen ellenkezőleg. Most van egy új, szeretetből épülő világ kezdete. Mi építjük, akik most itt vagyunk. A jövőn nem kell aggódnunk. Miért? Mert most azonnal van éppen elég dolgunk.

Önmagunknak kell kezelnünk a félelmeinket, az aggodalmainkat, felismernünk ennek a helyzetnek a nekünk személyre szóló tanítását, megtalálni az utat egymás és önmagunk megsegítésére.

Különösen figyelnünk kell a gyermekeinkre. A gyermekeinknek nem azt akarjuk tanítani, hogy rettegjenek. Példát kell mutatunk, hogy bár félünk, a helyzetet a saját életünkben mi magunk a lehető legjobban oldjuk meg. Betartjuk a szabályokat, mégis a lehetőségeinkhez képest a legjobban éljük tovább a mindennapjainkat.

Nem marad más hátra, mint a belső munka. Megkeresni és megtalálni a nyugalmat, a békét, egyensúlyban tartani az emberség mibenlétét. Most felnőhetünk magunkhoz. Ahhoz a tökéletes lényhez, akinek Isten teremtett minket.

Itt a nagy ébredés ideje.

Áldást, békét kívánok mindenkinek. Én mindenért hálát adok – és ez segített, hogy elhagyjam a félelmeimet.