Ho'oponopono és súlyfölösleg

Egy nap, amikor a havi tele-órámat adtam a Ho'oponopono Way tagságom részére, az egyik hallgatóm megkérdezte: "Mabel, kiropraktőr vagyok. Nincs problémám azzal, hogy bevonzzam a pácienseket vagy a pénzt, de a papírmunkát ki nem állhatom. Annak ellenére, hogy elhatároztam, hetente egyszer a paprímunkára áldozok, mégsem teszem."

Amikor ezt mondta, az első gondolatom a fejemben ez volt: "fagylalt".

Így ezt mondtam neki: "Tudod, amit a belső gyermekednek kell mondanod, miután elvégezted a papírmunkát, hogy elmész fagyizni." Ezt válaszolta: "Rendben van. Megtehetem.” Folytatódott az óra, ő feltett nekem egy másik kérdést, és az inspiráció ezúttal még világosabban érkezett. Azt mondtam neki: "Tudod, mit mondtam neked a fagylaltról? El kell menned fagyizni, mielőtt a papírmunkát elvégzed, nem utána”.

Másnap a szupermarketben voltam, és mentális párbeszédet folytattam a belső gyermekemmel. Beszéltem hozzá a súlyunkról és ezt mondtam neki: "Mi az, amit el akarunk hagyni? Mert már néhány diétát csináltam több, mint egy hónap alatt, és nem számított, mit csinálok, nem működik. „Minden reggel megmértem magam. A mérleg egy hónap alatt semmit nem mozdult, mindegy, mit csináltam”. Tehát azt mondtam magamnak: Mi az, amit el akarunk hagyni? És a válasz ez volt a következő gondolattal: "vaníliafagylalt". Azonnal azt mondtam a belső gyermekemnek, "Természetesen, amint leadjuk a súlyt, elmegyünk egy hatalmas adag vaníliafagylaltot enni, de először le kell adnunk a súlyt!”. Ebben a pillanatban jött a másik gondolat:" Elsősorban adj vaníliafagylaltot, és utána segítek neked. Együtt fogok működni. "Ebben a pillanatban elhatároztam, hogy megmutatom a gyermekemnek, bízom benne, és ahelyett, hogy egy hatalmas doboz vaníliafagylaltot vettem volna a szupermarketben, ahol voltam, elmentem egy cukrászdába, és kértem egy óriási kehely vaníliafagylaltot. Valóban rászántam az időt, hogy ott egyem meg. Nagyon tetszett, olyan volt, mintha elmentünk volna valahova, valami szórakoztató programra a belső gyermekemmel. A következő reggel, meglepetésemre, amikor ráálltam a mérlegre, két fontot fogytam!

Azért osztom ezt meg, mert szeretném, ha észrevennétek, ahogy Dr. Ihaleakalá mondja mindig, „Amikor megkérdezik, hogy tisztítsanak, hogyan töröljenek, ha hallanak valami nevetségeset, csinálják azt, mert Istennek nagyon jó humorérzéke van”.

Leadni a súlyból összefügg a belső gyermekkel való munkálkodással. Ő kezeli a tested, a fizikai megjelenésed. Kétségtelenül a táplálkozás összefügg az érzelmi jólléttel és a fizikai testtel. A test ragaszkodik az emlékekhez. Ezért lehetetlen a súlyból leadni, ha ellenállunk neki. Ezért nemcsak a súlynak való ellenállást kell elkerülni, hanem még fontosabb, hogy úgy kell szeretni, ahogy van. Akkor is, ha van túlsúlya, elsősorban magunkat kell szeretnünk. Ez a legfontosabb pont, a fogyás alapja. Ha nem szeretjük magunkat, ha fogyunk is, a tökéletes testtel, amire mindannyian vágyunk, nem leszünk boldogok. A boldogság nem képesség, vagy tökéletes test, magasság, haj vagy szemszín kérdése.

Legtöbbünk soha nem elégedett azzal, amije van. Ha egyenes hajunk van, göndört akarunk, ha göndör hajunk van, egyeneset akarunk.

Tehát az álláspontom: ha fogyni akarunk, kétségtelenül a belső gyermekkel és az önmagunk iránti szeretettel kell dolgoznunk. Hagyni kell a fogyást. Végül is ez nem a soványságra való koncentrálásról szól. Arról szól, hogy legyünk jól, úgy, ahogy vagyunk.

Ahogy Dr. Ihaleakalá mondja: "Nem az étel az, ami hizlal. A gondolataid az ételről, azok hizlalnak.” Így például ha azt mondod: Ez az, amitől hájasodok”, feltételezem, hogy hájasítani fog. Én személy szerint hiszek neki. Tudom, hogy a szívemnek igaza van, de a színtiszta igazság az, hogy még egy csomó emlék van a játékban, ami azt mondja, hogy az étel hizlal, folytatom a munkát belső gyermekemmel.
Mindannyiunknak tisztítanunk kell, de egy dolog világos, ha egyszer megváltoztatjuk a célunkat, és fogyás helyett a boldogságot választjuk úgy, ahogy vagyunk, nagy valószínűséggel leadjuk azokat a kilókat, még akkor is, ha nem csináljuk ezt, belül boldogok leszünk. Fontosabb, hogy boldogok legyünk, mint soványak!

Forrás: http://www.hooponoponoway.net/blog/2013/04/29/hooponopono-overweight/

« visszalépés