A Ho’oponopono képes békét vinni a Közel-Keletre?

A Ho’oponopono képes békét vinni a Közel-Keletre?

Engedd meg nekem, hogy egy igaz történetet meséljek el. Néhány éve Chilében tanítottam a Ho’oponoponot. A tanfolyam szombaton egész nap és vasárnap fél napig tartott.
A szombat délelőtti szünet alatt egy palesztín férfi jött oda hozzám és közölte, hogy semmivel nem ért egyet, amit megosztottam velük.

Azt is közölte, hogy valójában nem is akart részt venni a tanfolyamon, mert amint látta, hogy a vezetéknevem zsidó, arra gondolt: “Mit tud nekem ő tanítani?”

Azután mindent elmesélt nekem, amiben hitt. Amikor befejezte, meglepetésére azt mondtam neki, hogy egyetértek vele mindenben, amit az előbb mondott. Kértem, hogy legyen nyitott és rugalmas, és hogy azt hiszem, ugyanarról beszélünk, csak más szavakkal. Ezt elfogadta, és úgy döntött, marad.

A következő reggel megosztott a résztvevőkkel egy meglepő történetet egy súlyos problémáról, ami a rendőrség és az ő alkalmazottai között történt előző éjszaka. Emiatt az egyik eszközt használta, amit szombaton tanítottam nekik, és az eredményt nem akarta elhinni. Annyira meglepődött, hogy a dolgok csodálatos módon oldódtak meg.

A tanfolyam végén erősen megölelt és felkiáltott: “Ez a közel-keleti béke!”

Remélem, hogy te megérted a történet mélységét. Ez alkalommal nem volt szükségem beszéddel meggyőzni, vitatkozni, nem is akartam az igazamat bizonygatni. Az utolsó szóhoz sem ragaszkodtam. Míg ő beszélt hozzám, egyszerűen csukva tartottam a számat és azt gondoltam: “Sajnálom, kérlek, bocsásd meg nekem azt, ami bennem van, ami ezt okozta”.

Tudatában kellett lennem, hogy ő ebben nem volt benne, hogy az én gondolataim részét képezte, az én emlékeimét, és ezt én vonzottam be. Ami az én életemben azért tűnt fel, hogy újabb alkalmat adjon nekem.

Ha szabadságot és békét akarsz, nézz magadba és légy tudatában, hogy emlékekből építkezel, emlékeken alapuló döntéseket hozol. Emlékeken alapuló ítéleteket hozol és mindent emlékek alapján elemzel. Vak és süket vagy, de azt hiszed, tudsz. Emlékeid nagy része az őseidé, nem a tiéd.

Valakinek mindezt tisztítania kell.

Az egyetlen út a megbocsátás. Amikor nem bocsátasz meg, saját magadnak okozol kárt, nem embertársadnak. Készen kell állnod megbocsátani először saját magadnak, mert nem tudod, hogy mit cselekszel.

A Ho'oponopono, a nagyon régi hawaii problémamegoldó módszer, arra emlékeztet bennünket, hogy az egyetlen ok, amiért itt vagyunk, hogy hibákat javítsunk ki. Ez az egyetlen ok, amiért visszatértünk.

Itt lenni ajándék, ezért kell felébrednünk és azt mondanunk: “Sajnálom”. Nem azért, mert vétkesek vagy bűnösök lennénk, hanem azért, mert 100%-ig felelősök vagyunk.

A Ho’oponoponoval megtalálhatod a békét és álmaid életét.

Forrás: http://www.hooponoponoway.net/12664/puede-hooponopono-llevar-paz-medio-o...

« visszalépés