Segíthet a Ho'oponopono abban, hogy a diéta könnyebb legyen?

Mit érzel, amikor ezt a szót hallod, „diéta”? Arra a fájdalomra koncentrálsz, amit amiatt érzel, hogy nem ehetsz mindent kedvedre? De mi lehet fájdalmasabb, mint túlsúlyosnak, védtelennek és kényelmetlenül érezni magad?

Milyen történeteket mesélünk magunknak, hogy távol tartsuk a boldogságot és a jóllétet? Arról beszélek, hogy a saját magunk legrosszabb ellenségei vagyunk. A magunkról kialakított negatív érzelmek hatnak a valóságunkra. Láthatod, a tudatalatti elme megteszi a magáét, hogy igaza legyen, ezért van az, hogy mindig olyan helyzeteket vonz be, amelyek azt mutatják, hogy nem vagyunk elég jók vagy nem érdemlünk meg bizonyos dolgokat. El tudod tehát képzelni, amit ezekkel a feltételekkel bevonzunk és megjelenítünk?

A Ho'oponoponoban ezt az emlékek ismétlődésének hívjuk, amelyek rendkívül hatékonyak. Azt hisszük, hogy szabadok vagyunk, de állandóan ezek a gondolatok és programok irányítanak bennünket. Mindig ott játszódnak a mélyben. Fel kell ÉBREDNÜNK és jobb döntéseket hoznunk. A tudatosság gyógyító, elsődleges és a legfontosabb lépés a céljaink felé. Egy választásunk van!

Igen, a diéta erőfeszítés. Azt látod, hogy körülötted folyton esznek az emberek. Nem állunk ellent az evésnek. Hova menjünk enni? Mindig van étel a környezetedben, bármerre mész. Igen, az életedben levő emberek valóban ajándékok, alkalmat adnak neked arra, hogy lásd, milyen változtatásra van szükséged, hogy fejlődj és gondoskodj magadról. Tehát hogy működik ez az egész? Lényegében tudatossá kell válnunk és elengednünk ezeket az emlékeket. Mindez lehetetlen, ha az elménkben akarjuk megvalósítani, mert csupán egy kis százalékban vagyunk tudatában azoknak a gondolatoknak, amelyek folyamatosan jelen vannak a fekünkben. Az „elengedés” legjobb formája a 100%-os felelősségvállalás a valóságunkért, amelyet magunknak teremtünk. Én folyamatosan a Ho’oponopono eszközeit használom ezeknek az emlékeknek és gondolatoknak a „tisztítására”, mind tudatos, mint tudatalatti formában. Az egyik ilyen nagyon jó eszköz a „Köszönöm” és a „Szeretlek” szavak mondogatása ezeknek az emlékeknek és ily módon való felszabadításának. Aminek ellenállunk, az fogva tart.

Ennek ellenére ez a folyamat sokkal egyszerűbb is lehet, ha a tudatalatti elménkkel dolgozunk (a belső gyermekünkkel), mivel ez a rész a tudatalatti elménk, és ez az a rész, amely ezeket az emlékeket fenntartja. Ezért a belső gyermek, vagy Unihipili, ahogy a hawaiak hívják, az a részünk, amely a valóságunkat megjeleníti. Döntő fontosságú szeretetteljes bizalmi kapcsolatot kiépíteni a belső gyermekünkkel, hogy megváltoztathassuk a valóságunkat. A belső gyermekünk megteheti, hogy ez az út sokkal könnyebb legyen. Emlékezz, hogy ez a részed az, amely szenved, nem te vagy az. Ez a kiéhezett részünk, vagy amely azt gondolja, hogy nem éli túl, ha nem eszik legalább egy vaníliafagylaltot.

Amint elkezdjük „elengedni” ezeket az ismétlődő emlékeket és elkezdjük látni az eredményeket, jobban választunk. Láncreakció. Amikor ezt csináljuk, olyan jól érezzük magunkat és olyan büszkék vagyunk magunkra, hogy más dolgokkal is haladunk, amelyekben elakadtunk. Egyre jobban érezzük magunkat, MEGÁLLÍTHATATLANOK vagyunk.

Tehát mennyire akarod? Kész vagy megtenni azt, ami szükséges? Hiányzik a kemény munka ahhoz, hogy elérjük, amit akarunk, ám választhatjuk a Ho’oponopono gyakorlását és valóban élvezhetjük az utat. Megtalálhatod A legkönnyebb utat.

Változtatni a súlyunkon vagy a külsőnkön nem segít. Ezek „ott kívül” vannak. Emlékek és programok, olyan dolgok, amikről úgy döntünk, elhisszük, hogy szükségünk van rájuk és ha ez utóbbiakon nem változtatunk, még ha le is adsz a súlyodból, a boldogság átmeneti lesz. Még ha el is éred az áhított változást, és fizikailag abban a formában látod magad, amiben lenned kellene… Vedd észre, hogy mások a te helyzetedben nem érzik rosszul magukat, ez a te érzékelésed és a te döntésed. Vedd észre, hogy ezeken a programokon kell dolgoznod.

Szeretnék megosztani veled valamit, ami a legutóbbi Japán-beli utamon történt velem. Nagyon fontos volt nekem. Okinawában voltunk, és a szobámba rendeltem az ételt. Azt vettem észre, hogy a csirkét rizzsel hozták, így megkértem őket, hogy a rizst cseréljék ki zöldségre. Azt mondták, rendben van, de amikor meghozták a vacsorát a szobámba, azt vettem észre, hogy a rizst sült krumplira cserélték!

Szeretem a sült krumplit, mondhatnám, hogy az egyik kedvencem. Korábban soha nem mondtam volna NEM-et a sült krumplira. Semmi esetre sem, sőt, másokét is el szoktam enni.

Nos hát engedd meg, hogy elmeséljem, ahogy bevettem a számba, ízlett, de kivettem a számból és az egész tányérral a WC-be borítottam. Kidobtam. Magam sem hittem, mert ami a tányéromon maradt étel, nem csillapította az éhségemet. Tapasztalatom szerint azért tettem ezt, mert elérkeztem arra a pontra, hogy azt mondjam, elég. Elkötelezed magad, hogy vigyázol magadra, nem panaszkodsz többé. Annyira kell szeretned magad, hogy legyen erőd megcsinálni.

Engedd meg, hogy elmondjam, ezt nem értem volna el a belső gyermekem segítsége nélkül. Tudd, hogy mialatt kivettem a számból a sült krumplit, beszéltem és nyugtattam a belső gyermekem. Meg tudjuk csinálni. Minden rendben lesz. Jól leszünk. Sokszor a kannibalizmus emléke, éhség miatti szédelgés, elégtelen táplálkozás, talán ilyen emlékeink vannak azokból az időkből, amikor soha nem tudtuk, mikor fogunk legközelebb enni, vagy fogunk-e… Annak, ami a jelenben történik, semmi köze nincs ahhoz, ami valójában történik. Lényeges, hogy ezzel a részeddel dolgozz, amely ezeket az emlékeket őrzi.

Forrás: http://www.hooponoponoway.net/blog/2010/03/23/puede-hooponopono-hacer-la...

« visszalépés