Skip to content

Az agykontrollt (The Silva Method) akkor ismertem meg, amikor a kislányom 3 éves volt. A szomszédasszonyom a kapuban beszélgetve említette meg José Silva könyvét, pár szót ejtett róla, és én olyan hirtelen feltörő, kimondhatatlan vágyat éreztem arra, hogy megismerjem, hogy azonnal beiratkoztam az első tanfolyamra.

...continue reading "Agykontroll és Ho’oponopono"

Bár az ellendrukkerek, az alvajárók, az álhír- és a rémhírgyárosok igyekeznek fenntartani a félelmünket, ma már ez sem működik. A félelem ugyanis a fejekben születik, kinek-kinek a saját elméjében, és csak mi magunk tudunk változtatni a helyzeten. Ez az egyik, de nem az egyetlen fontos tanítása a Földön kialakult helyzetnek.

A világvége abban az értelemben persze éppen zajlik, hogy vége az egymás elleni gyűlölködésnek, a politikai és vallási szélsőségeknek, az anyagi javak habzsolásának, az Anyaföld javaival való visszaélésnek. Jó, hogy vége van. Mindannyian érezzük, hogy az eddig élt világ tarthatatlan. Mindenki úgy reagál erre a folyamatra, ahogy arra képes. Vannak, akik magukba szállnak, belső munkát végeznek, és vannak, akik kivetítik a félelmeiket, hárítanak, igyekeznek külső körülményekre, emberekre, helyzetekre tolni a felelősséget. Erre sajnos nincsen mód. A változást ugyanis csak belül kezdhetjük meg, a kedvünkért sem a másik ember, sem a helyzet, sem a rendszer nem változik meg. Mindannyiunké a felelősség, mindenkié 100%, egy fikarcnyival sem kevesebb.

A megváltás nem egy szérumban van. Nem egy új találmányban, nem egy új felfedezésben. A felfedezés régi. Csak nem veszünk róla tudomást. Most a félelmek szembesítenek vele, mert ez a legérzékenyebb pontja az egész emberiségnek.

Micsoda lehetőség az újjászületésre! A "józan ész" belátásával, kapjuk a segítséget a belső munkához. Lehet halkabbra fogni a hangunkat, az igazságosztást másokra hagyni, lehet meditálni vagy imádkozni, lehet több időt fordítani a szeretteinkre, a személyes találkozás, az ölelkezés helyett kihasználni a kínálkozó számos más lehetőséget. Lehet észszerűbben élni, az anyagi világot a maga helyére tenni, a munka helyett küldetést találni, és tenni, tenni, tenni a jót.

El kell csendesednünk. Ez önmagában áldás. Láthatjuk, hogy a széthúzás, a tagadás, a huhogás, a jobbra-balra húzás nem old meg semmit. Ha kimész az utcára, a turisták által máskor zsúfolt helyekre, a Duna partjára - mintha vasárnap lenne. Abból is a békés, böjti, visszafogott fajta. Mintha az egész falu a templomban lenne…

Most aztán tényleg van miért hálát adni! Lehetne sötét, fagyos tél – de nekünk itt most megadatik, hogy nyáriasan meleg van, csodálhatjuk a természetet színeit, gyönyörködhetünk a soha nem látott üzeneteket hordozó felhők formáiban. Láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, vigyáznak ránk, Hagyjuk a háborgást, a negatív és lázító véleményeket, megjegyzéseket!

Nem szükséges most, hogy véleményezzük a helyzetet. Nem szükséges, hogy mi magunk próbáljuk megállítani a vihart. Az szükséges, hogy mi békére és nyugalomra találjunk, megtegyünk minden lehetőt a saját helyünkön, a saját lehetőségeinken belül, a vihar pedig előbb-utóbb elvonul. A helyén mit fogunk találni? Nincs más esély, mint szeretetet, békét, összefogást vetni, jó mélyen, odabent, azért, hogy a vihar után legyen mit aratni.

Nincs itt a világvége. Éppen ellenkezőleg. Most van egy új, szeretetből épülő világ kezdete. Mi építjük, akik most itt vagyunk. A jövőn nem kell aggódnunk. Miért? Mert most azonnal van éppen elég dolgunk.

Önmagunknak kell kezelnünk a félelmeinket, az aggodalmainkat, felismernünk ennek a helyzetnek a nekünk személyre szóló tanítását, megtalálni az utat egymás és önmagunk megsegítésére.

Különösen figyelnünk kell a gyermekeinkre. A gyermekeinknek nem azt akarjuk tanítani, hogy rettegjenek. Példát kell mutatunk, hogy bár félünk, a helyzetet a saját életünkben mi magunk a lehető legjobban oldjuk meg. Betartjuk a szabályokat, mégis a lehetőségeinkhez képest a legjobban éljük tovább a mindennapjainkat.

Nem marad más hátra, mint a belső munka. Megkeresni és megtalálni a nyugalmat, a békét, egyensúlyban tartani az emberség mibenlétét. Most felnőhetünk magunkhoz. Ahhoz a tökéletes lényhez, akinek Isten teremtett minket.

Itt a nagy ébredés ideje.

Áldást, békét kívánok mindenkinek. Én mindenért hálát adok – és ez segített, hogy elhagyjam a félelmeimet.

2020. november 8-ára, a a budapesti tréningre még van néhány hely. Megtanítom neked azokat a Ho'oponopono eszközöket, amik nekem segítettek. Info itt: http://HooponoponoWay.hu.

A szenvedés nem más, mint ragaszkodás a fájdalomhoz, ragaszkodás múlthoz, az áldozati szerep választása. Igen, választás kérdése. A választásaink mellett pedig mi magunk döntünk, és kizárólag mi felelünk a saját döntéseinkért.

...continue reading "A szenvedés elkerülhető"

Mi az a véletlen? Kissé hihetetlen? Valószínűtlen? Nem várt? Talán mind így, együtt. Az elmének szüksége van némi magyarázatra, mégpedig azért, mert ami hihetetlen, az a számára nem is létezik.

...continue reading "Véletlenek nincsenek"

Sokat halljuk mostanában ezt a kifejezést: engedd el! Mintha az olyan könnyű lenne.  Majdnem olyan, mintha azt tanácsolnánk: felejtsd el! Jó lenne, persze, hogy jó lenne elfelejteni, elengedni dolgokat, amik a jelen pillanatban megnehezítik az életünket, nem hagynak nyugodtan aludni, vagy éppen mély lehangoltságba taszítanak. Vajon miért olyan nehéz? Pontosabban, miért tűnik olyan nehéznek ez a feladat?

...continue reading "Az elengedés nem veszteség"

Mindig az lesz, ami éppen akkor most van. Nincs más. Az, hogy mi lesz, azt bizony senki nem tudja. Azért nem, mert minden egyes pillanatban változik minden, csak mi, vagyis az elménk nem számol vele. És olyan nehéz elhinnie.

...continue reading "Most akkor mi lesz?"

Egyetlen pillanat műve. Egyetlen döntés kérdése: feladod, mielőtt megérkeznél arra a pontra, hogy megoldódik a probléma, vagy feladod a problémának látszó helyzetet Istennek, hogy oldja meg neked, helyetted.

...continue reading "Feladod vagy feladod?"

Leélünk hosszú éveket, akár évtizedeket, anélkül, hogy tudatában lennénk a nevünk jelentőségének. Hihetjük, hogy a vezetéknevünket örököltük az őseinktől, a családunktól, a keresztnevünket pedig a szüleink adták - készen kaptuk tehát őket a Földre születésünkkel együtt.

...continue reading "A név kötelez"

Nevezd úgy a Teremtést, ahogy tetszik neked, ősrobbanásnak, Istennek, természetnek… Az elnevezés csak a szűkös nyelvi készletünkből eredhet, és mint ilyen, soha nem adhatja vissza a fogalmakhoz kapcsolódó milliónyi emléket, programot, hiedelmet, sem a lényeget.

...continue reading "Mindannyiunk mestere"

Igen, Isten időnként megrázza a Földet. Mindig megtalálja a módját, hogy ébressze az emberiséget. Időnként cunami jön, aztán soha nem látott vulkánkitörés - olyan dolgok, amik előtt tehetetlenül áll az emberiség.

...continue reading "És akkor Isten megrázta a Földet…"